“Hat tejeskávé, négy presszó és egy capuccino. Tej, cukor, édesítő, méz.” Eszter végignézett a malomkő méretű tálcán. “Kiskanalak!” Gyorsan a szekrényhez lépett és a fiókból felmarkolta a kiskanalakat. „Remélem elég lesz ennyi” – mormolta magában és a tálca szélére rakta őket. Óvatosan egyensúlyozva felemelte a tálcát és elindult a konyhából. Ebben a pillanatban megszólalt a csengő és ezzel egyidőben Péter lépett be a konyhába.
– Tiéd az ajtó, enyém a kávé – válaszolt a kimondatlan kérdésre, majd ügyesen kivette Eszter kezéből a tálcát és már indult is a nappali felé.
Eszter végigsimított fekete kiskosztümjén a láthatatlan ráncokat eligazgatva, majd halk sóhajjal a bejárati ajtóhoz ment.
– Isten hozta, köszönjük, hogy … – az automatikussá vált mondat elakadt, ahogy meglátta az ajtó előtt álló fiatal férfit. „Istenem, de szexi” volt az első gondolata, amit rögtön követett a „de, hogy képes megjelenni ilyen ruhában. Legalább valami fekete pólót felvehetett volna.”
A férfi lábát egy saru és egy laza vászon short takarta, felül pedig egy lezser, félig nyitott vászoning tette fel a koronát a jól láthatóan kisportolt, napbarnított testére. „Mint egy hawaii szörfös” összegezte magában Eszter a látványt.
– Azt hiszem rosszkor jöttem – szólalt meg a férfi olyan érces hangon, hogy a helyzet ellenére Eszter gerincén akaratlanul is végigfutott a bizsergés. – Nem tudtam, hogy …
– Ó … Maga nem a temetés miatt jött – kapcsolt gyorsan Eszter, majd igazítva az arckifejezésén, lágyan elmosolyodott. – Miben segíthetek?
A férfi bizonytalanul a farzsebéhez nyúlt és egy borítékot vett elő, majd Eszter felé nyújtotta. Eszter azonnal felismerte a jellegzetes színű és formájú kartont és már tudta, mivel, azaz kivel áll szemben. Ahogy átvette, lassan könny szökött a szemébe és akárhogy is próbálta visszatartani, kibuggyant a szeméből és végigszaladt az arcán.
– Nemrég kaptam ezt a levelet egy idős Úrtól azzal a kikötéssel, hogy ma bontsam fel – magyarázta a férfi zavartan a könnyeket látva.
– Bocsásson meg – törölte meg az arcát halkan szipogva Eszter – nem maga tehet róla.
– Csak ez a cím volt benne, semmi más – folytatta a férfi bocsánatkérő hangon – ha tudtam volna, hogy … nem akarok zavarni.
– Semmi gond, én vagyok a hibás. Elfelejtkeztem Magáról.
– Rólam? De hát még csak nem is találkoztunk.
– Nem … valóban. De apám szólt, hogy jönni fog … csak akkor még egyikünk sem sejtette …
#
– Szia Kincsem! Megtaláltam! – Kiáltott bele Apa a telefonba, mielőtt Eszter egy szót is szólhatott volna.
– Miről beszélsz? Mit találtál meg?
– Nem mit! Hanem kit! – Folytatta izgatottan – Megvan a tökéletes jelölt az utódomnak!
– Apa ezt már megbeszéltük! – Válaszolt Eszter bosszúsan, miközben önkéntelenül is összeráncolta a homlokát – Nem kell még utódot keresned és amúgy is itt van Péter. Ő mindent tud, amit te és felesleges idegeneket behozni a cégbe. Főleg nem egy újabb pártfogoltat, aki ki tudja, hogyan fog reagálni a tervedre.
– Először is ne ráncold a homlokod, árt a szépségednek! – hallatszott Apa nevetése a telefonból, mire Eszter elmosolyodott – Másodszor Péter nagyon hasznos tagja a cégnek, jól intézi a papírmunkát és a hivatalokkal is jól bánik, de nem ért a technikai részletekhez. Harmadszor pedig bízz bennem, Kincsem! Nem hirtelen felindulásból döntöttem. Már két hete figyelem őt és minden fontos infót megszereztem … tudod … a forrásomtól. Hidd el nekem, megvan a megfelelő ember. Ha jók a számításaim, pont egy hónap múlva készen lesz az ajánlatunkra. Most megyek. Találkozom vele, megkapja a borítékot.
– Rendben Apa. Hiszek neked és nem is ráncolom a homlokom – kuncogott bele a telefonba – Szeretlek és vigyázz hazafelé!
– Én is szeretlek, amint befejeztem, indulok haza! – Búcsúzott el, majd bontotta a vonalat.
#
Esztert Péter megjelenése zökkentette ki az emlékből. A tornácon álló férfit megpillantva Péter szemmel láthatóan meghökkent, de gyorsan leküzdve a zavarát kilépett a nő mögül és a férfi felé nyújtotta a kezét.
– Üdv, Péter vagyok – mutatkozott be barátságos mosollyal.
– Hello. Leslie… László valójában, de apám rajongott a Leslie L. Lawrence könyvekért, így rám ragadt.
– Leslie L. Lawrence – helyeselt lelkesen Péter – kedvencem volt fiatal kölyökként! De elnézést, helyzet van. – váltott hirtelen komolyabb hangvételre és a nő felé fordult – Eszter, fel kellene szolgálni a szendvicseket, felbontani az italokat és a nagynénéd is keres Téged.
A nő arcán tanácstalanság jelent meg. A háttérből valaki szólongatni kezdte Pétert. Az bocsánatot kért és visszament a házba. Eszter még mindig az ajtó kilincsét szorította, lassú, tétova mozdulattal benézett a házba, majd vissza a férfira. A száját szorosra zárta, rémülten nézett a férfira miközben lassan elkezdett remegni és újabb könnycsepp gördült végig az arcán. Leslie kicsit hátrébb lépett.
– Elnézést … Eszter, ugye? – szólt halk hangon a nőhöz.
– Igen – préselte ki magából a választ.
– Eszter, ha tudna adni nekem egy percet, mindjárt visszajövök.
A nő tétován bólintott és ugyanabban a tartásban nézte, ahogy a férfi sarkon fordul, végigmegy a kocsifelhajtón és a járdán elsiet egy kissé megfakult nagy, platós autóhoz. A nő legnagyobb megdöbbenésére, miután kinyitotta a kocsi ajtaját, Leslie gyors mozdulatokkal kibújt a saruból, levette a short-ot. A kocsiból kihúzott egy sötét nadrágot, majd egy szintén sötét mellényt. Miután felvette őket, valahonnan előhalászott egy sportcipőt is, belebújt és becsapta a kocsi ajtaját. A nő a csattanásra összerázkódott és mintha ez az éles hang kiragadta volna őt a kábultságból. Kissé értetlenül nézte az immár egészen másképp festő férfit, ahogy sietős léptekkel visszatért hozzá.
– Ok, akkor mutassa meg, hol van a konyha, merre az ételek és italok.
Eszter döbbenten nézett a férfira.
– Tudja, pincérként is dolgoztam korábban. – Folytatta a férfi – Ha már itt vagyok és szemmel láthatóan segítségre lenne szükségük, beállok. Amint lement a nyüzsgés, gondolom tudunk majd beszélni és elmagyarázhatja, miért vagyok itt.
A nő először tiltakozni akart. De ekkor üveg csörömpölés és Péter hangja hallatszott a házból, ahogy Esztert hívta. Ahogy a férfi komolyan, határozottan nézett rá, Eszter először érezte azt, hogy talán nem kell mindent egyedül cipelnie.
– Rendben, jöjjön.
#
A férfi a nőt követve belépett a házba, becsukta maga mögött a bejárati ajtót és fürkésző szemmel felmérte a terepet, ahogy befelé haladtak. Eszter egyenesen a konyhába vezette.
– Szendvicsek a hűtőben, italok ott balra a szekrényben, illetve itt lenn a bor tartóban. A tányérok fenn, evőeszközök itt – mutatott az egyik fiókra.
– Rendben, menjen csak, foglalkozzon a vendégekkel – mosolygott rá bíztatóan a férfi, majd finom mozdulattal az ajtó felé tolta.
Eszter nem tudta megmagyarázni még magának sem, de a férfi keze a hátán egyszerre volt végtelenül megnyugtató és ugyanakkor szikrázóan bizsergető is.
A következő fél órában Leslie átvette a házigazda szerepet Esztertől. Fáradhatatlanul járt a nappali, étkező és konyha között, kínálta az ételt és italt. Ha valakinél kiürült egy pohár, újratöltötte, elvitte a feleslegessé vált dolgokat és közben mindenkihez volt egy kedves szava, mosolya. A rokonoknak és vendégeknek fel se tűnt, hogy a férfi mikor jelent meg közöttük és természetesnek vették a jelenlétét. Eszter apjának egy régi kollégája még meg is dicsérte Eszter választását, milyen jó catering-est választott az eseményre.
A nő az elején aggódó pillantásokkal követte a férfit, de ahogy haladt előre az idő, rádöbbent, hogy már ő is természetesnek veszi a jelenlétét és a tevékenységét. Így megszűnt benne a késztetés, hogy a férfi után menjen és ellenőrizze, mit csinál.
Csak egyszer jelent meg a konyhában, amikor a sütőbe rakott be egy adag újabb pogácsát. Alighogy megnyomta az indító gombot egy csattanás hallatszott, majd minden félhomályba borult. A nappaliban néhányan rémülten kiáltottak fel.
– Merre van a biztosíték szekrény? – Kérdezte Leslie halkan, de határozottan.
– Kint a garázsban … a bejárattól …
– Jobbra. – Fejezte be a mondatot – Igen, a legtöbb házban ott van. – mondta magabiztosan, majd távolodó léptek zaja törte meg a kialakult csendet.
– Egy pillanat és mindjárt megint világos lesz! – Hallatszott Leslie hangja messzebbről – Kérem maradjanak ott ahol vannak!
Eszter nem mert megmozdulni de a szobából hallatszódó halk zsongásból arra következtetett, hogy mindenki hallgat a férfira. Kisvártatva kigyúltak a fények, a szobából megkönnyebbült hangok nyugtázták ezt. A férfi visszatért a konyhába, kezében különböző szerszámokkal. A nőnek elkerekedett a szeme.- A sütő lesz a ludas – magyarázta a férfi – az egész villanyórát lecsapta. Láttam már ilyet és sejtem is, mi a gond.Kivette a tepsi pogácsát, majd gyakorlott mozdulatokkal elkezdte szétszerelni a sütőt. Kisvártatva kihúzta a gépet a helyéről, majd egy szinte elszenesedett vezetékre mutatott.- Itt van a bűnös. Semmi gond, gyorsan megoldom. – És választ se várva folytatta a munkát.
Péter lépett be a konyhába.
– Mi a helyzet? – torpant meg rögtön az ajtóban. Leslie hátranézett.
– Egy kis apróság, megoldom. Menjetek csak vissza a vendégekhez!
– Ez egy elég drága sütő, tudod mit csinálsz? Nem kell segítség? – kérdezte Péter.
– Egyszer egy ugyanilyen márkájú sütőt javítottam meg az étteremben, ahol dolgoztam. A különbség annyi volt, hogy húsz rendelés várt és három pincér toporgott mögöttem. – Leslie barátságosan intett feléjük – Gyorsabb egyedül és feleslegesen koszolnátok össze magatokat! Menjenek csak!
Eszter és Péter kimentek a konyhából és csatlakoztak a vendégekhez. Nem sokkal később Eszter látta, ahogy a férfi a szerszámokkal a kezében a garázs felé tart, majd hamarosan megcsapta az orrát a sülő pogácsák ismerős illata. Ezután már eseménytelenül telt az este hátralévő része. A vendégek sorra elbúcsúztak és végül már csak Péter maradt Eszterrel a ház előtt, ahogy az utolsó vendég is elment. Péter odalépett Eszterhez.
– Mi legyen? Maradjak? Nem szívesen hagylak itt vele egyedül.
Esztert megnyugtató bizonyosság járta át. Meglepve vette észre, hogy nem feszélyezi a gondolat: Leslie itt marad.
– Nem lesz semmi gond. Menj csak nyugodtan.
Péter még egy kicsit győzködte Esztert, de végül kötélnek állt és elsétált. Eszter visszament a házba és körbe se nézve egyenesen a nappaliba ment. Leroskadt az egyik fotelra, arcát kezeibe temette. A fejében visszacsengtek a délután és az este eseményei. Így ült percekig, majd lassan felegyenesedett, leeresztette a kezeit és körbenézett.
Nem akart hinni a szemének. Rend és tisztaság vette körül, mintha nem is tartott volna halotti tort több, mint negyven embernek. Felállt és a konyha felé indult. Amikor benyitott, a férfi háttal állva neki épp az utolsó tányérokat törölte szárazra.
#
– Csodát tettél – szólt őszinte döbbenettel a nő – azt hittem most jön a takarítás és …
Hitetlenkedve felnevetett, mire a férfi kisfiús zavarral elmosolyodott.
– Igazán nem volt nagy munka. Az étteremben ahol dolgoztam sokkal pörgősebb volt az élet és rendszeresen éjfél után fejeztük be a munkát. Ez felüdülés volt, tényleg.
– Étterem, felszolgálás, sütő javítás … úgy látom igazi ezermester vagy – mosolyodott el Eszter – mesélj, mihez értesz még?
Leslie összefonta a karjait és kicsit elmélázott.
– Tulajdonképpen mindenhez is értek egy kicsit. Sokfelé dolgoztam, mindenhol tanultam valami újat. Kőműves munkák, ácsolás, egyedi bútor készítés, egyedi épület asztalos munkák, villanyszerelés, gépek karbantartása … még nem hivatalos ló- és kutya suttogó is vagyok – mosolyodott el fanyarul – de ez hosszú történet. Elég későre jár és én nem akarlak feltartani. Ha nem bánod valamikor máskor visszajönnék … esetleg szombaton. Szerintem neked is jót fog tenni egy kis pihenés … én indulok haza.
Eszter arca elfehéredett.
– Valami rosszat mondtam? – Kérdezte Leslie.
A nő nem válaszolt. Becsukta a szemét egy pillanatra, majd hirtelen kinyitotta és szinte üveges tekintettel nézett a férfira.
– Erre most innom kell valamit – motyogta maga elé, majd a pult szélén lévő bortartóhoz lépett és kihúzta az egyik palackot. Gyors mozdulatokkal kibontotta és nagyokat kortyolt az üvegből – elnézést … tölthetek neked is?
A férfi fürkésző szemmel nézett vissza.
– Nem … kösz … kocsival vagyok.
Eszter a mosogatóhoz lépett és a mellette szépen sorakozó tiszta boros poharakból felvett egyet és megtöltötte. Majd szó nélkül elindult a ház hátulja felé kezében a tele töltött pohárral és az üveggel.
A férfi egy pillanatig mozdulatlanul állt, aztán tétován a nő után ment. Kint, a ház teraszánál érte utol. A széles kerti kanapén a nő kényelembe helyezte magát és hívogatóan az ülőpárnára paskolt.
Leslie kis habozás után leült a nő mellé, kis távolságot tartva tőle.
– Mi volt ez az innom kell valamit? – kérdezte. Eszter kortyolt egyet a pohárból és kis torokköszörülés után, lehajtott fejjel kezdett el beszélni.
– Tudod aznap … amikor találkoztál apámmal és a borítékot adta … még előtte felhívott és egész izgatottan mesélt rólad … aztán mondta, hogy nemsokára itthon lesz … ezek voltak az utolsó szavai: indulok haza.
Elhallgatott. A keze lassan remegni kezdett. A férfi halkan csak ennyit mondott:
– Sajnálom, hogy megint át kell élned.
A nő felnézett, szemei könnyben áztak. Leslie finoman kivette a nő kezéből a borospoharat, lerakta a kis kerti asztalra és közelebb húzódott. Eszterből kitört a zokogás, a férfihoz bújt és befúrta a fejét a mellkasába. Leslie átkarolta és csendesen, megnyugtatóan suttogott a nőnek. Így ültek percekig. A zokogás lassan halk sírássá csendesült, majd egy idő után az is elenyészett.
A környéken együttérző némaság honolt, még az ilyenkor szokásos tücsökzenekar is szünetet tartott, csak a távolból szűrődött be a város óvatos lüktetése.
Ahogy Eszternek elapadtak a könnyei, a gondolatok és a szomorú emlékek is mintha kifolytak volna belőle. Feküdt csukott szemmel az izmos karok védelmében és átadta magát a meleg ölelésnek. A gondolatok helyét az illatok, ízek és hangok vették át. A saját parfümje keveredett a férfi fanyar, napsütötte bőrével, a könnyek sós íze keveredett a bor testes gyümölcsösségével és mindezek mögött a férfi erőteljes szív dobbanásai adták a megnyugtató ritmust. “Bárcsak így maradhatnék örökre” futott át a nő fején a gondolat és ebben a pillanatban csalárd módon ébredezni kezdtek az érzékei. Míg az elméje még gyászolt, a teste öntörvényűen életre kelt és forró hullámokat kezdett szétszórni.
Kinyitotta a szemét és lassan felfelé fordította a fejét. Először a férfi állát pillantotta meg, finom borostával és a szája szélén egy alig észrevehető régi sebhellyel. Ezután elidőzött a száján s közben önkéntelenül is megnedvesítette a sajátját, végül tovább vándorolt a tekintete és összekapcsolódott a férfi sötétbarna pillantásával. A nőnek elállt a lélegzete. Ott és akkor semmi mást nem akart volna, csak elsüllyedni a férfi szemének tengerében. Halkan felnyögött, becsukta a szemét és szájával a férfi ajkait kereste.
Leslie felemelte a kezét, ujjbegyével gyengéden megérintette Eszter ajkát, mielőtt az ő ajkaihoz ért volna.
– Ne – kérlelte finoman – később megbánnád.
Mintha hideg vízzel öntötték volna nyakon. Esztert megmagyarázhatatlan düh kerítette uralmába. Dühös volt a helyzetre, hogy kiszolgáltatottá vált, dühös volt a férfira, hogy nem elégítette ki a hirtelen támadt vágyát, de leginkább magára volt dühös, hogy így felajánlkozott egy ismeretlennek és elvesztette a kontrollt. Fel akart kelni az ölelésből, de a férfi nem hagyta.
– Semmi baj … semmi baj. – suttogta továbbra is bátorítóan, majd gyengéden megcsókolta a nő homlokát.
#
Eszter újra elernyedt és visszabújt a férfi ölelésébe. Így maradtak megint percekig, miközben a nőben ellentétes érzések és gondolatok vihara tombolt. Maga se tudta eldönteni, haragudni akar-e a férfira, hogy visszautasította, vagy hálás neki, hogy nem élt vissza a helyzettel. Örül-e, hogy nem csinált hülyét magából, vagy bosszús, hogy a hirtelen jött vágy kielégítetlen maradt. Miután sikerült lecsendesíteni a hullámokat, finom puszit helyezett el a férfi mellkasán és lassan elhúzódott.
Egy darabig nem mert a férfira nézni, csak maga elé mormolta:
– Köszönöm.
A férfi csendesen biccentett egyet. Eszter a pohárért nyúlt és kis kortyokban megitta a maradék bort.
– Biztos nem kérsz? – Kérdezte a férfit, miközben töltött megint magának, ezúttal már csak pár kortynyit.
– Nem. Már jó ideje nem iszom egyáltalán.
– Tiltja a vallásod? – Próbált meg viccelődni Eszter, hogy oldja a feszültséget.
Most a férfi hallgatott. Amikor Eszter ránézett, hogy válaszra bírja, meghökkenve látta, hogy a férfi arca egészen elkomorodott.
– A suli után felvettek egy egyetemre. Mérnök akartam lenni. A haverokkal elmentünk megünnepelni. Én soha nem ittam sokat, mindig figyeltem arra, hogy megmaradjon a kontroll. Nem akartam se teherbe ejteni valakit, se valami baromságot csinálni. Akkor este azonban mégis többet ittam a kelleténél. Elvesztettem az óvatosságom, megszűnt a veszélyérzetem és mindenhatónak éreztem magam. Kocsiba ültem …
Eszter lélegzetvisszafojtva hallgatta és érezte, elönti a félelem attól amit hallani fog. Leslie előredőlt ültében, a fejét lehajtotta, mintha a terasz padlójának beszélne csak.
– Hazafelé, bár nem mentem gyorsan, mégis elvesztettem az uralmam az autó felett. Nekimentem egy másik autónak, és mindketten lesodródtunk az útról és az árokban kötöttünk ki. Nekem semmi bajom nem lett, de a másik kocsiban egy család utazott. Pont az ütközés előtt az anyuka épp hátrafordult és kikötötte magát, hogy a gyerekeinek csináljon valamit, vagy nem tudom … lényeg az, hogy nem volt bekötve …
“Ittas vezetés okozta baleset … egy hiba, amit nem bocsátanak meg az emberek, főleg ha abban sérül is valaki.” – Futott át Eszteren a gondolat. A félelem átcsapott jeges rémületbe.
– Istenem … csak nem … – kérdezte elfúló hangon a nő.
– Nem! Nem … szerencsére nem lett komoly baja. De lehetett volna sokkal rosszabb. Máig emlékszem a gyerekek rémült sírására és a férj hangjára, ahogy rémülten szólongatja az eszméletlen feleségét. Én meg ott álltam, vagy inkább tántorogtam idiótán üres fejjel a kocsijuk mellett és nem tettem semmit …
A férfi felállt és pár lépéssel arrébb ment. Eszter nem tudta szóljon, vagy várja meg, hogy a férfi magától folytatja. A hosszú csend után csendesen kérdezte.
– Mi lett aztán? Mi lett az anyukával?
– Az anyuka pár hétig a kórházban volt, a gerince sérült, de csodával határos módon semmi maradandó károsodása nem lett. Engem elítéltek ittas vezetés és segítség nyújtás elmulasztása miatt. Olcsón megúsztam, de bekerültem a rendőrségi nyilvántartásba.
– Az egyetemet nem tudtad folytatni?
– Nem. A priusszal és a feltételes börtönnel ugrott az egyetem és ugrott a mérnöki munka. Azóta nem iszom és főleg alkalmi munkákból élek. Tudod, ha jelentkezel egy munkára, legtöbbször az első kérdés az, van-e priuszod. Vagy ha nem az elején, de valamikor előkerül a téma. És mindegy mit tudsz, mindegy milyen keményen, becsületesen, vagy milyen jól dolgozol … előbb, vagy utóbb bezárulnak az ajtók előtted. Egy idő után elfogadtam ezt és úgy tekintek erre, mintha a büntetésem része lenne.
#
Csend telepedett rájuk. Mind a ketten a gondolataikba merültek. Eszter a bort kortyolgatta, a férfi a teraszt és a kertet kutatta a szemeivel. Időközben teljesen besötétedett és a napelemes kis lámpák, füzérek sorra kapcsoltak be, hangulatos hátteret szolgáltatva. A férfi a széles pergola oszlopához lépett, ami a terasz több mint felét megvédte az esőtől és napsütéstől. Finoman megmozgatta, majd tovább sétált. A nő elgondolkodva nézte, ahogy a férfi körbesétál a teraszon és a kert ház felöli részén.
Ahogy visszaért a férfi arca egészen megváltozott. Komoly, de mégis kisfiús izgatottság látszott a szemein.
– Az oszlopot meg kellene erősíteni, aki a pergolát csinálta nem gondolt az oldal irányú mozgásra. A szegélykövek között is van néhány törött, cserélni kellene őket, mert még egy tél és szétmállanak. A kavicságy is már teljesen megtelt porral és földdel …
Eszter megmosolyogta a szakszerű felsorolást. Az apja már hónapok óta mondogatja ugyanezeket neki … “azaz csak mondogatta” – komorodott el hirtelen. Ebben a pillanatban eszébe jutott az apja utolsó telefonhívása “Megvan a tökéletes jelölt az utódomnak!”.
– Mindjárt jövök, maradj itt! – Szólt a férfinak és besietett a házba.
Felszaladt az emeleti dolgozó szobába. Remegő kézzel túrta végig az íróasztalon heverő papír hegyet, míg végül megtalálta az ismerős, nagy alakú borítékot. Felmarkolta és visszatért a férfihoz, majd szó nélkül odanyújtotta a borítékot.
– Mi ez? – Lépett oda kíváncsian Leslie.
– Van állandó munkád? – Kérdezett vissza Eszter.
A férfi meghökkent.
– Most épp nincs. A legutóbbi helyemről nem sokkal azután raktak ki, hogy az édesapáddal találkoztam, mert kiderült, hogy priuszom van. Még csak meg se kérdezték a részleteket. – Vonta meg a vállát egy fintorral kísérve.
Eszter vett egy nagy levegőt.
– Szóval az a helyzet, hogy van egy ház felújító cégünk … mármint azt hiszem cégem. Az apámmal együtt vittük. Ő irányította a kivitelező csapatot. Együtt szereztük a projekteket. Péter intézi a jogi részt, az engedélyeket, meg a pénzügyeket és én csinálom lakberendezőként az utolsó simításokat.
Leslie még mindig értetlenkedve nézett rá.
– És mindehhez nekem mi közöm?
– Nézd csak meg, mi van benne!
A férfi lassan nyitotta ki a borítékot, mintha félne a tartalmától, Egy nyomtatott papírt és egy kézzel írt levelet húzott elő belőle.
– Ez itt egy megbízás. – Mutatott Eszter a nyomtatott papírra. – Apám aznap, mielőtt találkozott Veled, engem hívott, hogy a beleegyezésem kérje. Be akart venni a cégbe. A megbízás egy évre szól. Ha jól teljesítesz és beillesz a csapatba, tulajdonos leszel és onnantól együtt vezethetjük tovább a céget … ha vállalod.
A férfi döbbent képpel olvasta a kezében lévő papírt, majd értetlenkedve nézett Eszterre.
– Ezt nem értem … hiszen … csak röviden beszéltünk …
Eszter fanyarkásan elmosolyodott.
– A levélben valószínűleg mindent elmagyaráz. Katona volt és voltak hírszerző barátai. Nem véletlenül találkoztatok. Már korábban felfigyelt rád, megtudott rólad mindent. Nem csak a tényeket, hol és mikor dolgoztál, de azt is, milyen ember vagy. A beszélgetés már csak formaság volt a részéről. Ezt itt már korábban összekészítette. Azért is volt már nála a másik boríték, amit neked akkor odaadott, mert már döntött. Te vagy a tökéletes jelölt.
– Hát nem tudom mit mondjak … én ezt nem érdemlem meg. – a férfi tanácstalanul csóválta a fejét – Ilyen csak a filmekben szokott lenni. – Nézett fel a nőre egyszerre hitetlenkedő és reménykedő pillantással.
– Nem kell mondanod semmit … tudom, ez így sok lehet egyszerre. Ő úgy tervezte, hogy itt lesz és ketten beszélünk veled, de … – Eszternek megint elcsuklott a hangja. Összeszorított szájjal próbálta leküzdeni a feltörő könnyeit.
Leslie habozás nélkül odalépett és átölelte. Eszter boldogan menekült az izmos karok védelmébe. Sok volt neki, hogy újra és újra rá kellett döbbennie, hogy az apja már nincs vele. Hogy nincs már az az ember, aki minden nehéz helyzetben mellette állt, aki mindig megvédte.
Ahogy lassan ismét megnyugodott, eltűnődött azon, vajon a sors, vagy valamilyen felsőbb hatalom kegyetlen játéka, vagy ajándéka az, hogy ők pont ma találkoztak. Hogy akkor, amikor lélekben a poklok-poklát éli át, ugyanakkor rég eltemetett érzések élednek benne. És vajon miért érzi azt valakiről, akit csak pár órája ismert meg, hogy feltétel nélkül megbízhat benne és ugyanúgy fogja védelmezni és segíteni, mint ahogy azt az apja tette eddig.
Eszter felemelte a fejét. A férfi arcán látszott, hogy már őt is megérintette a nő közelsége. Ő kérdően ránézett és lassú mozdulattal ismét csókra nyújtotta az ajkait. Leslie ezúttal nem húzódott el, gyengéden megcsókolta a nőt.
A külvilág elcsendesedett és Eszter először érezte magát hosszú hetek óta biztonságban. Amikor a férfi lazított az ölelésén és hátra akart lépni, a nő finoman visszatartotta.
– Nem kell elmenned. Most már itthon vagy.