A környék álmos reggeli csendjét a kertkapu éles nyikorgása törte meg.
Egy fiatal férfi a telefonját nyomkodva, lehajtott fejjel közeledett a kis présházhoz. Az egyik kis ablakot belülről takaró függöny enyhén megrebbent. Ahogy a férfi a ház sarkához ért, rutinosan nyitotta fel a ház falához rögzített nagy ládát. A kezében lévő kosarat gyors mozdulattal rakta be. Lehajtotta a láda fedelét. Pötyögött a telefonján, majd sarkon fordult és ugyanazzal a tempóval, ahogy érkezett, elhagyta a telket.
A függöny mögött lévő szempár mereven figyelte a futár távozását. A tulajdonosa ellazította az izmait. Várt még pár percet, majd kiment és magához vette a szállítmányt. Biccentett egyet. A szemét gyorsan végig járatta a környéken, röviden megpihenve a domb alján távolodó alakon. Visszament a házba és határozott mozdulattal csukta be maga mögött az ajtót.
Bent a présházban aprólékos mozdulatokkal kipakolta a kosár tartalmát az asztalra. Két baguette, három krém, felvágottak, zöldségek … “Tökéletes egy napra” gondolta magában. Elrakta a kis konyhában az ételt, majd a kávégéphez lépett. Keresett a polcon egy kedvére való bögrét és csinált magának egy hosszú kávét.
A forró kávét kortyolgatva megállt a szoba közepén. Szemügyre vette az ablak előtt álló, masszív faasztalon elhelyezett holmijait. Katonás rendben sorakoztak egymás mellett a különböző papírok és egyéb eszközök. Odalépett, majd széttúrta az elrendezett lapokat. Egy-egy lapot hosszabban olvasott végig, másokat csak átfutott és félre lökött. Összeszorította a száját. Felkapott egy ceruzát az asztalról és pár szót firkantott az egyik lapra, majd kisvártatva visszadobta a ceruzát.
“Az első egyszerű volt.” Mormolta magában. Kortyolni akart a kávéból, de a bögre már üres volt. Hangos koppanással követte a bögre a ceruzát. Hátra lépett és mély lélegzetet vett. Csukott szemmel várt, miközben számolta a lassuló szívdobbanásait. A csendet a telefon szolid rezgő hangja szakította meg. Sóhajtott egyet, kinyitotta a szemét és a zsebéből kihúzta a telefont. Egy pillantást vetett a kijelzőre, majd fogadta a hívást.
– Igen?
A túlsó végen izgatott, tompa hang szólalt meg. Várt az egymásba fonódó mondatok végére, majd igazítva a hangszínén válaszolt.
– Nem, kedvesem. Épp most értem fel a szállodai szobámba. A recepción elég sokan voltuk a konferencia miatt. Még nem is pakoltam ki … Igen … így lesz. Persze, megyek majd szaunázni is. Ne aggódj, szórakozni is fogok, nem csak üzletet kötni. Rendben … de most mennem kell, kopogtattak … igen, én is szeretlek … szia!
Hosszan nézett a telefonra, miután megszakadt a hívás. “Mennyivel könnyebb volt a hazugság” futott át a fejében a gondolat. Az előző kapcsolata szakmabeli volt. Mindig volt véleménye. Pedig sosem maradt elvarratlan szál. Nem hibázott. Precíz volt és az ügyfelek elégedettek voltak. Most nincs vita, veszekedés … csak hazugság. De ennek is vége lesz majd egyszer.
Visszafordult az asztalhoz. Összevonta a szemöldökét, karjait egymásba fonta. Várt. De a megoldás nem érkezett. Míg az első célponttal könnyű dolga volt, a másodikkal nem boldogult. Kinézett az ablakon. A tekintete végigfutott a tájon, majd megakadt a szőlő ültetvényen. A homloka lassan kisimult. A konyhába ment, magához vett egy almát, majd az első harapással együtt kilépett a házból.
Kint finom szellő és a nap gyengülő, de még mindig melengető sugarai fogadták. Eltávolodott a háztól, lassú, egyenletes, könnyű léptekkel. Kisvártatva odaért a szőlő sorokhoz. A tőkék már roskadoztak a félig érett fürtöktől. A sorok között sétálva lenyelte az utolsó falatokat, majd oda se nézve félredobta az almacsutkát. Zsebre dugott kézzel, félig lehunyt szemekkel sétált tovább. Már majdnem a sor végére ért, amikor megtorpant. A szemei hirtelen tágra nyíltak és gyors mozgással felmérték a terepet. Egy-két másodpercre még a lélegzetét is visszatartotta.
Csend volt a szőlőben. Mély, tompa és kifürkészhetetlen csend. Mozdulatlanul állt, az izmai finoman felkészültek. Még egyszer gyorsan körbenézett. Majd lecsukta a szemeit és lassan fél térdre ereszkedett.
Ebben a pillanatban a csendet egy hatalmas dörrenés szakította meg. Nem pisztoly-, vagy puska lövés volt, ezt rögtön tudta. Hangosabb annál. Jóval hangosabb …
Kinyitotta a szemét. Alig érzékelhetően elmosolyodott, majd egyre gyorsuló léptekkel a présház felé indult. Az utolsó métereket szinte futva tette meg. Berobbant a házba, becsukta maga mögött az ajtót, majd felkapta a korábban eldobott ceruzát. Átlapozta a papírokat, majd az egyiket kiragadta a többi közül és felemelte. A szemei cikáztak a sorok fölött. Ismét megjelent a szája sarkában a mosoly. Lerakta a papírt az asztalra és pár mondatot firkantott a papír még szabadon lévő részére. Röviden nézte a lapot, majd ráírt a papír aljára egyetlen szót. A keze megállt a levegőben … végül lerakta a ceruzát. Hátralépett.
Ezúttal szélesen elmosolyodott, még egy kis enyhe, nevető hang is kiszűrődött a zárt ajkai között.
Laza léptekkel a kis konyhába ment, elővett egy tányért, evőeszközt, majd a hűtőből a korábban bepakolt ételeket és összeállított egy könnyű reggelit. A táskájából kihúzott egy üveg fehér bort. Töltött magának egy kis pohárral és leült enni. A következő percek az evőeszközök halk neszezésével, a pohár csendes koccanásával teltek el. Az utolsó falatoknál tartott, amikor a telefonja ismét rezegni kezdett. Ezúttal rá se nézve a kijelzőre fogadta a hívást.
– Igen, tessék.
Ismerős hang köszönt rá a túloldalról.
– Épp jókor telefonálsz. Megvan az áttörés … igen … igen, a második célpont. Nem. Még nem végeztem vele, de már tudom mit fogok csinálni.
A telefon másik felén hosszú monológba kezdett a hang. Kihasználva az alkalmat, az utolsó falatokat is eltüntette a tányérról.
– Igen … pontosan tudom, hogy határidő előtt kész kell legyek. – Szakította félbe a másikat. – A többi már csak rutinmunka. Minden készen áll.
Elnevette magát, ahogy a beszélgető partner tovább aggodalmaskodott.
– Tudod, hogy profi vagyok. Csak a módszert kellett kitalálnom a második célponthoz. Már csak ez hiányzott … igen! Minden mással megvagyok … Hogy mikor?
Elégedetten végig nézett az ablak előtt álló asztalon szétszórt papírokon.
– Most hétvégén befejezek mindent és az első kézirat ott lesz a kezedben hétfő reggel. Magam viszem be hozzád. A párom? Neki még nem mondtam meg. Amikor megjelenik az újabb T. Morgan krimi, majd akkor fellebbentem a fátylat. Épp eleget kamuztam már neki. Ideje megtudnia, hogy ki vagyok … rendben. Akkor hétfőn találkozunk.