Este van, este van: ki-ki nyugalomba!
A monitor világít egyedül arcomba.
Zúg a laptop melegíti térdem,
elöttem C++ kód, a felét nem értem.
Mintha lába kelne a sok-sok betűnek,
a kapcsos zárójelek meg folyton eltűnnek.
Csapong a gondolatom, a kódot debuggolnám,
de inkább lecsukom a laptopot lassan, lomhán.
Az udvaron fehérlik utolsó foltja a hónak,
megadta már magát a melegnek és sónak.
Csendesen olvadozik, igen jámbor fajta,
a koszos, szürke ég foltokat hagy rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
óvakodva lépked hosszan elnyúlt testtel.
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
egy iramodással a kertemben terem.
NEM MÉSZ INNEN! SICC TE … – suttogom gyengéden,
és lassan repül egy balta felé a sötétben.
Este van, este van … a lámpa sem világít,
álmosan dörzsölöm a szemem pilláit.
A család is álmos, alszik mind szépen,
Félrebillent fejjel horkolnak a sötétben.
Én is megyek most már aludni az ágyba,
Magatokra hagylak az online világba.