Valami megváltozott.
Érzem a változás szelét.
A ember, ki eddig becsukta szemét,
most végre kinyitotta.
Kinyitotta és rádöbbent,
hogy eddig a hazugságot hallotta.
Rájött, hogy neki is van
füle, szeme és szája
és használhatja is őket.
A szabadság széles mezejét
látta és zöld erdőket.
Folyókat, tavakat, hegyeket
és egy tudatlan gyereket.
Tudatlant. Süketet, vakot és némát!
Bénát és gyávát!
Nem is. Nem is gyávát, félénket.
Félénket születésétől fogva.
Megvetően nézek az arcomba.
Ez hát az örökségük?
Hogy élhet a madár
mindig rettegve,
hogy falnak ütközik a szabadban repülve?
Ez hát az örökségük?
A nesztelen, bénító iszonyat?
A rettegő tudat?
A kalitkából szabadult
gyanakvó madár, mely
minden neszre rémülten megáll
olyanokká formáltuk őket …
Valami megváltozott.
Emberek százai mentek
tüntetni. Élni, vagy meghalni.
Valami megváltozott.
Érzem a változás szelét,
az új szelet.
Mert mostantól új szelek
fognak fújni a magasban
és mindenki boldogan fog élni.
Talán én is. Talán Te is kisfiam.
Érzed?
Fúj a szél …