Több éve már,
hogy ott fekszik a pár,
egymás mellett, mint a jó házasok,
bár a két család egykor ezért támadott
egymás ellen, mint két vadállat …
S a vér most az Ő lelkükön szárad.
Habár a szülők szerették őket,
egymásra gond nélkül lőttek.
Nem számolva más fájdalmával,
sem az ellen szánalmával.
S most ott pihennek ketten,
a fagyos döbbenettől dermedten,
a csendes, sötét halálban,
kiket elszólítottak korábban,
mint azt az ég akarta volna.
Ott van a fiú és a társa,
kik csak ott lelhettek egymásra.
Rövid nappal utáni hosszú éjszakában,
hangtalan álom nyugalmában.
S a világ tovább forgott.
Csak néha meg-megállva egy-egy pillanatra,
felidézni, hogy néhány száz napja
elalud egy pár, kiknek neve lehetne tán
Rómeó a fiú és Júlia a lány.